A Bogyó és Babóca történetek az óvodás generáció mindennapjain alapulnak: a szeretet, a hűség és a természet tisztelete a fő üzenet. A Bogyó és Babóca játékok segítik a kicsiket az elvont fogalmak egyszerű kifejezésében, hiszen tanulságosak, megtanítják őket arra, hogy szeressék egymást, segítsenek másokon, illetve elsajátíthatják az együttérzést is.
A böngésző például 3-8 éveseknek készült és a játékban 5 jelenetet kell majd megfigyelniük, majd pedig párosítani a képkockákat az adott játéklaphoz. A Bogyó és Babóca játékok, nagyszerűen fejlesztik a megfigyelő, párosító, illetve a felismerő képességet. A böngészőben kártyákat is talál majd, amikkel beszélgetést lehet kezdeményezni különböző témákról.
Érdemes beszerezni még a memóriajátékot, illetve a kirakót is, hogy a Bogyó és Babóca játékok teljes készlete meglegyen a kicsi gyűjteményében. Nem csoda, hogy az óvodás korosztály annyira élvezi ezeket, hiszen a koruknak megfelelő szórakoztató kikapcsolódást nyújtanak, a tanulás és fejlesztés mellett.