Skip to content

Szabad a Szó

Szórakoztató elektronika – hírek, újdonságok

Menu
  • Asztali PC
    • Monitorok
    • Processzorok
    • Videókártyák
  • Mobiltelefonok
    • iPhone
    • Okostelefonok
    • Phablet
  • Notebook
  • Tabletek
  • Szórakoztató elektronika
    • Házimozi
    • PC konzol
    • Playstation
    • Televízió
    • Xbox
Menu

Rádiók minden kívánságra

Posted on 2014-06-11
Rádió
Rádió

Azt, hogy miként folyt az élet a rádió megjelenése előtt, milyen volt nélküle, mi helyettesítette a rádiót, azt csak apáink nagyapáink, nagyanyáink elmondásai alapján tudjuk. Azt viszont, hogy milyen volt annak megjelenése után, hogy miként fejlődött ki napjainkig a rádiózás, azt már egy középkorú, idősebb ember is nagyon jól tudja. Ugye régen megvásároltak egy nagy fadobozos rádiót és azon hallgattak egy-két rádiócsatornát, amelyiket az adott körzetben fogni lehetett. Ennek bizony nagyon örült mindenki, sokszor egy-egy házhoz gyűltek össze, hogy közösen rádiót hallgassanak, mert mindenki nem engedhetett meg magának egy ilyen készüléket. Aztán, az idő múlásával a rádiókészülékeken egyre több csatorna lett hallgatható és egyre szélesebb igényeknek kezdett megfelelni. Eleinte még mindig csak a finom-vegyes rádiók voltak elterjedtek, amiből mindent megtudhattunk, még azt is, amire talán nem is voltunk kíváncsiak. Ezeken a csatornákon (közszolgálati rádiók) minden volt egy nap – egy hét alatt. Voltak hírek, naponta akár többször is, az időt is bemondták óránként, zenés üzeneteket is lehetett hallgatni és olykor-olykor egy két reklám (tudósítás) is közbejött. Ma már van rá a lehetőségünk, hogy azt hallgassunk, amit csak szeretnénk. Ma már sokkal több rádiócsatorna létezik és közöttük is van, hogy melyik mire van specializálódva. Természetesen ma is megvannak a közszolgálati csatornák, de ott vannak mellette még külön a zenecsatornák (más-más stílusban akár), hírcsatornák, humoros rádiók és lehetne még sorolni. Válasszon Ön is csatornát rádióján vagy számítógépén és hallgassa azt!

Navigáció

  • Asztali PC
    • Monitorok
    • Processzorok
    • Videókártyák
  • Mobiltelefonok
    • iPhone
    • Okostelefonok
    • Phablet
  • Notebook
  • Tabletek
  • Szórakoztató elektronika
    • Házimozi
    • PC konzol
    • Playstation
    • Televízió
    • Xbox
©2026 Szabad a Szó | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}